
Nemrég egy nemzetközi felmérés kiértékeléséhez kérték a segítségünket. 6 ország vett részt a projektben és összesen 3000 válaszadót kérdeztek meg, akiknek több mint 200 kérdésben kellett véleményt nyilvánítaniuk a saját viselkedési szokásukat egy 7-es skálán elhelyezve.
A felmérést két évvel ezelőtt végezték a világ különböző pontjain, az eredeti adatfile-ok nem álltak rendelkezésre minden ország esetében. Kaptunk részben feldolgozott munkaközi összesített SPSS adattáblákat is. A hat ország négy féleképpen végezte a kérdőívezést. Volt olyan jellemző, ahol a lehetséges válaszok kódolása volt más néhány ország adattábláiban, esetleg több vagy kevesebb választási lehetőség volt egy adott kérdésnél. A 200 kérdésnek csak egy részére volt válasz az országok felénél, míg ezekben az országokban olyan plusz kérdéseket is feltettek, amiket a többi országban a kutatás elindításakor végül mellőztek. A kérdéseket egy-egy kóddal látták el, de megkaptuk a kérdés szövegét is. Így derült ki, hogy az esetek egy részében ugyanazt a kódot különböző országokban különböző kérdések azonosítására használták... No, hát innen szép nyerni! :)
Az eredmény egy egységes adattábla lett a kért paramétereknek megfelelő sorokkal és mezőkkel. Ebből már tudnak dolgozni a kutatásban résztvevő magyar kollégák. Kíváncsian várjuk a kutatás eredményének publikálását! :)
Ha nincs patikarend az adattábláid között, ne izgulj! Keress minket, rendet rakunk, hogy használhasd az adathalmazodat!